"Nem, tisztelt uraim, ez nem szép: ez rút és ostoba. Ez nyelvünk mélypontja, melynél mélyebbre már nem zuhanhat. Nem az a baja, hogy „érthetetlen”. Az a baja, hogy érthető. Gondolják meg, hogy ezrével és ezrével vannak lelkes gyerkőcök, akik önöknek, komoly felnőtt férfiaknak tanúbizonyságára elhitték, hogy remekírójuknak minden igéje a legnagyobb mélység és a legmagasabb művészet, s amikor az iskolapad alatt láztól zöld arccal és piros füllel olvasnak ilyen klapanciákat, akkor úgy tekintenek rájuk, mint egy oromra, melyet egykor nekik is el kell érniök. Emlékezzenek vissza, hogy amikor a külföld többszörös kísérletezés után jóakaratú vállvonogatással fogadta verseit, akkor önök azt mondották, hogy „ezt a sohase hallott zenét nem lehet semmiféle más nyelvre átültetni”. Hát itt az eredeti. Legyen vége ennek a hazugságnak, ennek az áprilisjáratásnak. Legalább én mindaddig, míg meg tudom különböztetni a merészséget az ízléstelenségtől, az erőt a nagyhangúságtól, a rejtett, nemes célzást, a gondolatok titáni ugrándozását a tartalmatlanságtól, ellenszegülök ennek a léha divatnak."
Igazából ha itt nyomnék egy mentést és kilépnék, már akkor is teljes lenne a blog. Kosztolányi Dezső elmondta helyettem, amit akartam, és most gondoljunk bele abba, hogy ő ezt Ady Endre kapcsán írta. Ady. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, mégis körüllengi őt egy amolyan közhely, amit így se, úgy se tud levetkőztetni róla senki. Persze nem is próbálják. Adyt általában mindenki szereti, mert már az általános iskolában a gyerekre zúdítják, hogy a mélabús mester a nagy magyar zseni, akinek kivérzett a szíve egy fekete zongorára, a századeleji magyar költészet messiása volt, aki egyszerre felnyitotta az emberek szemét, hogy jön a disznófejű nagyúr és nekünk harcolni kell vele. Szóval van egy kultusza, na.
És ha ugrunk egy nagyot, 2014-be, akkor nézzük meg, hogy áll most a helyzet: Téved, aki azt hiszi, hogy a költők és az írók vasvillával tolták arrébb a pénzüket, hogy be ne penészesedjen, de ez is olyan dolog, amit általános óta tudunk. Hiába volt Nyugat, hiába voltak ők "valakik", mindig rossz anyagi körülmények között sínylődtek, ha nem volt más pénzforrásuk. De nem is a kereseti kimutatás a lényeg. Én egyre inkább kezdem azt gondolni, hogy valóban, a költő egy nagy test, és az olvasók, az emberek a vére, anélkül a költő aszott, száraz, halott. Ergo mi alakítjuk a magyar irodalmi jelent, igen, te meg én, az, aki Karinthyt vesz a könyvesboltban meg az, aki Oravecz Nórát.
Egyvalamit leszögezek. Nagyon régóta akarok egy ilyen blogot, és nem számítok olvasókra, de egy-két véletlenül idetévedt mindjárt-folytatom-a-tanulást-a-vizsgára ürüggyel pihengető műkedvelő talán elolvassa majd unalmában ezt a posztot. A lényeg: Nem szeretném visszafogni magam, és félő, hogy nem is fogom tudni. Általánosságban fogom szidni a kortárs irodalmat, néha konkrét művészek nyakának szorongatásával. Ennek is hangot szeretnék adni, mert nem csak az beszélhet, aki szerint a magamfajta ezt nem értheti, vagy még nem élt eleget. Higgyétek el, én is csak foglalkozni szeretnék a magyar nyelvvel, az irodalmunkkal, a művészettel, mert nem mindegy, hogy ezekkel mit művelnek a költők és az írók, nem mindegy, hogy fejezik ki, amit éreznek és látnak.
Emberek, ha a művészet lassan egy nagy tál gőzölgő szar lesz az asztalon, és csorgó nyállal fogunk ülni fölötte, akkor azt kell mondanom, hogy végképp nem maradt semmink.
És leírom a "kivagytehogyblalbla" kérdésre a választ, amit a később érkezőknek be lehet kontrollcékonntrolvézni: Neked van egy álláspontod és nekem is van egy. Ezek különböznek, én mégsem kérdezem, ki vagy te, mert nem ez a lényeg. Az internet egy undorító, személytelen maszlag, információk halmaza, és én úgy gondolom, itt, ezen a szinten tényleg nem az számít, ki mondja, hanem hogy mit.
Az irigy vagy mert nem tudsz még ilyet se, meg te nem küzdöttél meg a sikerekért részhez meg annyit, hogy a trabantról is tudod, hogy szar, mégsem tudsz jobbat összerakni.
(Amennyiben ezt bárki ellentmondásosnak találta a fentebb írottakkal, hozzátenném, hogy az intelligens emberek nem anyázva vitáznak és tisztelik a másik álláspontját, megrágják azt, cáfolják vagy elismerik, legyen szó szar trabantokról vagy egy preraffaelita festményről.)
És persze nem célom megsérteni ezzel senkit. Ez csak egy vélemény. Ha mégis megtörténik, akkor nagyfiúk lesztek és feldolgozzátok.
